A halál és az élet oly nehéz, mégis egymástól elválaszthatatlan részei létünknek. Ha a halál lassan érkezik, lehet egyszerre áldás és teher is. Áldás, mert időt kapunk arra, hogy elköszönjünk, hogy kimondjuk mindazt, ami a szívünkben van, és hogy szeretettel felkészítsük szerettünket az átkelésre, amennyire tőlünk telik. Teher pedig azért, mert nézni, ahogy a számunkra legkedvesebb ember szenved, egyetlen élő ember számára sem könnyű, legyen bármilyen tudatos és erős. Mégis hatalmas ajándék és segítség lehet számára, ha ezekben a napokban mellette lehetünk, és nemcsak a testi szükségleteiről gondoskodunk, hanem a lelkét is támogatjuk. Egy különleges ajándék, ha a családtagok a fizikai segítségen túl a lelki fájdalmakhoz is tudnak szeretettel, megértéssel és hittel közeledni.
„Boldog ember az, aki kitart a megpróbáltatásokban, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” (Jakab 1:12)
Hinni, az utolsó leheletig és bízni, hogy ha van rá mód akkor igenis léteznek csodák, felépülések és olyan fordulatok, amelyeket emberi szemmel sokszor nem látunk előre.. Amennyiben viszont nincs, mert már visszafordíthatatlan a folyamat akkor a lélek terhének súlyát tudjuk könnyebbé tenni, hogy az eljövendő idő pillanatában könnyebb legyen az elköszönés földi szeretteinktől, itt maradó hozzátartozóinktól.
,, Ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy.” ( Zsoltárok 12:4)
A hozzátartozók legnagyobb terhe ilyenkor az elfogadás és az elengedés: annak elfogadása, hogy a földi jelenlét egyszer véget ér, és annak megtanulása, hogyan bízzák szerettüket Isten szeretetére. Az elengedés nem rezignált lemondás, hanem bizalomteljes ráhagyatkozás Istenre. Jézus az elengedés legmegrendítőbb példáját mutatta, amikor azt mondta ,, Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt.” (Lukács 23:46)
Az elengedés imája, azt mondja: Uram, én nem látom a teljes képet, nem értem miért történnek ezek a dolgok, de tudom, hogy te látsz és értesz mindent. Elengedem a kontroll illúzióját és a te kezedbe helyezem ezt a helyzetet, fájdalmat és életemet.
A Földi terhek béklyója kísér mindnyájunkat. Ha diagnosztizálnak egy betegséget, amit orvosilag nem tudnak gyógyítani akkor felmerül a kérdés, miért velem, velünk a családban történik és sokszor tanácstalanul állunk, hogyan tovább. Vannak viszont olyan állapotok, amik még igenis visszafordíthatók, bárki, bármit is mondjon. Ameddig lehetőségünk van rá, szeretettel és hittel mindent megteszünk a gyógyulás támogatásáért. A rendíthetetlen hit a végsőkig segíthet hordozni a terheket, békességet adhat a léleknek, és könnyebbé teheti azt az utat, amelyen végig kell mennünk. Ebben a folyamatban tudlak végigkísérni és eligazodni a fájdalmak tengere közepette, ha visszafordítható a folyamat, ha nem.
„Bízzál az Úrban teljes szívből és ne a magad eszére támaszkodj. ” (Példabeszédek 3:5)
„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre;most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. ” (Korinthus I.levél,13:12)
A méltósággal való kísérés nem csupán a testi szükségletek ellátását jelenti, hanem azt is, hogy a lélek ne maradjon egyedül a legnehezebb úton. Ahhoz, hogy a beteg és a hozzátartozók ne roppanjanak össze a rájuk nehezedő teher alatt, szükség van egy olyan biztos kapaszkodóra, amely túlmutat a földi lehetőségeinken. Ez a kapaszkodó a hit.
Az én küldetésem, hogy ebben a hitben erősítsem mindazokat, akik hozzám fordulnak. Hiszem, hogy a test és a lélek elválaszthatatlan egységet alkot. Hiszem, hogy a szeretettel kimondott szavak, az őszinte jelenlét, az együtt töltött csend és az Istenbe vetett bizalom sokszor nagyobb gyógyító erővel bírnak, mint azt emberileg el tudnánk képzelni.
A hit megtanít arra, hogy a szeretet nem ér véget a földi élet lezárultával, és hogy Isten kezében minden könnynek, minden fájdalomnak és minden kimondatlan érzésnek helye van. Segítek abban, hogy a hozzátartozók ne csupán ápolói legyenek szerettüknek, hanem valódi lelki támaszai is. Végig mellettük állok, ameddig szükségük van rám. Nem csupán meghallgatom, bátorítom és lelki támaszként kísérem őket, hanem segítek eligazodni azokban az érzésekben és kérdésekben is, amelyek ilyenkor szinte minden családban megjelennek: a félelemben, a bizonytalanságban, a haragban, a bűntudatban, a remény és a reménytelenség között vívott belső harcokban.
Akár a gyógyulásért küzdünk a végsőkig, akár a békés elengedés útján járunk, minden ember megérdemli, hogy szeretettel, méltósággal és reménnyel legyen körülvéve. Ebben szeretnék segítséget nyújtani: a betegeknek, hogy ne maradjanak magukra életük legfontosabb szakaszában, és a hozzátartozóknak, hogy a félelem helyét fokozatosan átvehessék a hit, a békesség és az a bizonyosság, hogy a szeretet erősebb minden földi elmúlásnál.
„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ézsaiás 41:10)
Hiszem, hogy életünk utolsó időszaka nem csupán az elmúlásról szól, hanem a lélek legmélyebb felkészüléséről is. Ebben a felkészülésben szeretnék szeretettel, hittel és méltósággal mellettük állni, hogy amikor elérkezik az idő, békességgel tudják Isten kezébe helyezni életüket.
A gyász nem csak akkor érkezik az életünkbe, amikor elveszítünk valakit a halál által. Gyászolhatjuk egy kapcsolat végét, egy közös jövőről szőtt álom elvesztését, egy meg nem született gyermek fájdalmát, vagy azt az életet is, amelyről azt hittük, hogy másképp alakul majd.
A veszteség minden ember életében más formában jelenik meg, de a lélek fájdalma sokszor ugyanazokat a kérdéseket hordozza: Miért történt ez? Hogyan tovább? Hogyan tudom elfogadni azt, ami megváltoztathatatlanná vált?
A gyászfeldolgozás során szeretnék segítséget nyújtani azoknak is, akik párkapcsolati nehézségekkel küzdenek, váláson mennek keresztül, vagy egy fontos kapcsolat lezárását próbálják feldolgozni. Vezetett meditációkkal, lelki kíséréssel és támogató jelenléttel segítek abban, hogy a fájdalmak mögött lassan újra megtalálható legyen a belső béke, az önmagunkhoz való kapcsolódás és a remény.
Különösen mély és nehéz út a gyermek elvesztésének fájdalma, legyen szó vetélésről vagy egy gyermek haláláról. Ezek a veszteségek sokszor kimondhatatlan ürességet hagynak maguk után, és olyan érzéseket hozhatnak felszínre, amelyekkel egyedül nagyon nehéz szembenézni. Ebben a folyamatban szeretnék szeretettel jelen lenni, segítve megérteni a gyász természetét, teret adni a kimondhatatlan érzéseknek, és támogatni a lelket abban, hogy lassan megtalálja a saját útját a gyógyulás felé.
Hiszem, hogy minden veszteség mögött ott van a szeretet lenyomata. Ahol nagy volt a szeretet, ott mély lehet a hiány is. De a szeretet nem vész el – átalakul, és idővel megtanulhatunk úgy hordozni egy emléket, hogy az már ne csak fájdalmat, hanem hálát és békességet is jelentsen.
A gyász útján nem az a cél, hogy elfelejtsük azt, amit elveszítettünk, hanem hogy megtanuljunk együtt élni vele úgy, hogy a fájdalom mellett újra helyet kaphasson az élet, a remény és a szeretet. A veszteségek különböző formáin át szeretnék kísérője lenni azoknak, akik hozzám fordulnak: segítve őket visszatalálni önmagukhoz, a belső békéhez, és – hitem szerint – Isten megtartó szeretetéhez.
06204083272
Értékelések és hozzászólások